2016. április 16., szombat

C. J. Roberts Epilogue – Epilógus (A sötét páros 3.)

Történet:

Azért írom ezt, mert könyörögtél érte. Tudod, mennyire imádom a könyörgést. Sőt, valószínűleg túl sokat tudsz és túl jól. Ki is vagyok én? Próbálok rájönni. Gyermekként prosti voltam, serdülő fejjel gyilkos, férfinak pedig szörnyeteg. Én vagyok az, aki elrabolta Livvie-t. Én vagyok az, akibe szerelmes. Szerelmes belém. Elég beteg, mi? Persze, a történetünk többről szól, mint amennyit néhány rövid mondat felölelhet, de képtelen vagyok ítélkezni az akkori viselkedésem felett. Te már úgyis megtetted. Azért olvasod most ezt, mert érdekel a sztori többi része. Tudni akarod, mi történt azon a forró nyári éjszakán 2010-ben, amikor a Paseóban találkoztam Livvie-vel. Azon az éjszakán megint a feje tetejére állt az életem. Nem pont úgy történt, ahogy Livvie mesélte. Kesztyűs kézzel bánt velem, amikor előadta a történetünket. Az igazság sokkal… összetettebb.


Író: C. J. Roberts
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Besorolás: Erotikus, Romantikus, regény
Kiadás: 2015
Oldalak száma: 232
Eredeti cím: Epilouge
Szereplők: Celeb, Olivia
Kedveltségi szint: 90%

Részletek:



-Te jó ég, azért kérdezed, mert tényleg fontolóra vetted?
-Valószínűleg - forgattam a szememet. Váratlanul ért,
hogy Livvie a biztonsági övét kicsatolva, vidáman rám
vetette magát. Rátapostam a fékre, és hallottam, hogy
hátulról rám dudálnak. - Livvie! Mi a fasz van? Vezetek!
A legkevésbé sem sajnálkozott.
-Annyira boldog vagyok! Annyira, annyira boldog! -
táncolt az ülésen, aztán visszacsatolta az övét. - Claudia be
fog szarni, amikor meglát téged. Rubi elképesztően
udvarias, de Claudiának állandóan jár a szája. Úgyhogy
számíts rá, hogy lyukat beszél a hasadba. Néha egy kicsit
személyeskedik, de majd figyelmeztetem előre, mennyire
zsémbes tudsz lenni. Te jó ég, mit fogunk enni?


-Mondd, hogy az enyém vagy, Livvie - ért utol a múltam.
-A tiéd vagyok, Caleb.
Szájával bejárta az arcomat és a nyakamat. Lassú és
szenvedélyes tempónk gyorssá és mohóvá fajult.
Megszívta a húst a nyakamon, amivel nyomot hagyott. —
Te pedig az enyém vagy. Csakis az enyém.
Utáltam, hogy Livvie és köztem hogyan kezdődött
minden. Gyűlöltem, hogy valaha is fájdalmat okoztam egy
ilyen elképesztően csodálatos embernek. A múltnak mégis
megvolt a maga szépsége. Volt idő, amikor azért
küzdöttem, hogy elérjek egy nagy célt és erősebb legyek.
Livvie szégyentelenül kinyilvánította, hogy szeret, nekem
pedig hatalmam volt fölötte. A múltam szörnyűségeinek
ellenére erőt merítettem a saját lelkem sötétségének
felismeréséből. Livvie fényt engedett az életembe, ami
elvakított. Támaszért kiáltottam az új világomban.






Megbántam, hogy vállalkoztam a válaszadásra. Legalább
tíz másik szörnyűség eszembe jutott, amit szívesebben
kibírnék, mintsem hogy szavakat formáljak az efféle
súlyos kérdésekre. A miért viszont mindig fontos az
embereknek. Nekem is az volt. Tudni akartam, miért
raboltak el. Tudni akartam, miért mutatott felém Rafiq igazi
ragaszkodást, amikor kicsi voltam. Az egész életem a
miértekről szólt. Válaszokkal tartoztam Livvie-nek.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése